Janukovics aláírta az amnesztiatörvényt
Viktor Janukovics ukrán elnök pénteken aláírta a kormánypárti képviselők által megszavazott amnesztiatörvényt, amelyet azonban ellenzéki oldalon elutasítanak.
Viktor Janukovics ukrán elnök pénteken aláírta a kormánypárti képviselők által megszavazott amnesztiatörvényt, amelyet azonban ellenzéki oldalon elutasítanak.
Az Európai Uniónak (EU) szankciókat kellene bevezetnie Viktor Janukovics ukrán elnök és munkatársai ellen - írta Vlagyimir Klicsko a Bild című német lap csütörtöki számában.
Az ukrán belpolitikai válság eszkalálódására is felkészül a magyar kormány, minden más szomszédos tagállamot beelőzve. Lesz tehát ún. operatív törzs, melynek feladata lehet a határvédelem megerősítésére, menekültek elhelyezésére vonatkozó feladatok elrendelése és összehangolása. Igaz, az általunk megkérdezettek szerint egyelőre nem kell az ukrán politikai válság eszkalálódásáról tartani, így Orbán rendelkezése az operatív törzs felállítására inkább tűnik látványintézkedésnek és kommunikációs fogásnak, mint az események kikényszerítette válaszlépésnek.
Viktor Janukovics ukrán elnök betegszabadságra ment – jelentették hírügynökségek az elnöki hivatal tájékoztatása alapján. Annyit közöltek, hogy a politikus akut légúti betegséggel küszködik és lázas. A dpa német hírügynökség szerint Janukovicsot kórházban kezelik. Egyelőre nincs hír arról, meddig lesz távol. Ukrajnában hetek óta tartanak a kormányellenes tüntetések, a héten Mikola Azarov miniszterelnök is lemondott, amit az elnök elfogadott.
Az ukrán válság rendezésének elősegítésére szólította fel az orosz elnököt a német kancellár. Angela Merkel szerda este telefonon egyeztetett az ukrajnai helyzetről Vlagyimir Putyinnal, valamint Viktor Janukovics ukrán elnökkel is.
Viktor Janukovics ukrán elnöknek feltett szándéka, hogy hatalmon marad és vélhetően megfélemlítéshez, valamint törvénytelen eszközökhöz folyamodhat, hogy bebiztosítsa a 2015-ben esedékes újraválasztását - tájékoztatta a washingtoni szenátus hírszerzési bizottságát James Clapper amerikai nemzeti hírszerzési igazgató.
Nem tartja elegendőnek Mikola Azarov ukrán miniszterelnök lemondását Vitalij Klicsko, az ellenzéki Ütés (UDAR) párt elnöke.
Joe Biden amerikai alelnök óva intette Viktor Janukovics ukrán elnököt a rendkívüli állapot bevezetésétől, és arra figyelmeztette, hogy ez olaj lenne a tűzre és bezárná a kaput a válság békés rendezése előtt.
Az ukrán fegyveres erők nem fognak beavatkozni az országban kialakult válságos helyzet rendezésébe - jelentette ki az ukrán védelmi miniszter vasárnap egy interjúban.
Az ellenzék még az idén választásokat akar, nem vesznek részt a kormányban. Szombaton vezető posztokat kínált az ellenzék vezéreinek Viktor Janukovics ukrán elnök, miután fogadta őket hivatalában. Az ellenzéki Haza párt vezetőjének, Arszenyij Jacenyuknak a kormányfői, Klicskonak a helyettesi pozíciót kínálta fel. A kormányellenes tüntetések a hétvégén már Ukrajna északi és keleti részére is kiterjedtek, és egy újabb tüntető halt bele a sérüléseibe.
Szankciókkal fenyegette meg Ukrajnát az Európai Parlament elnöke.
Pénteken éjszaka is folytatódtak az utcai harcok Kijevben, az ország a polgárháború szélére sodródott. Moszkvában már azt mérlegelik, hogy a nyugatos tüntetők győzelme esetén Ukrajna kettéválhat, míg az Európai Parlament elnöke Janukovicsék bankszámláinak a befagyasztását javasolta. Közben a kormányfő azt nyilatkozta, hogy kész távozni, ha erre szükség van, de az államfő, Viktor Janukovics visszalépését nem tartja reális opciónak. Pedig az ellenzék azt követeli. Cikkünk folyamatosan frissül.
Viktor Janukovics ukrán elnök kormányátalakítást valamint amnesztiát ígért az őrizetbe vettek tüntetőknek – jelentették hírügynökségek.
A kormány és Janukovics elnök "forradalom útján" való eltávolítását követeli egy ukrán ultranacionalista csoport, amelyet az AFP francia hírügynökség tudósítása a rendfenntartó erőkkel való összecsapások fő szervezőjének nevez.
Nyugodtan telt az éjszaka péntekre virradóan Kijevben, az elmúlt napokban több halálos áldozatot követelő belpolitikai válság megoldása azonban továbbra is holtponton van. Időközben az Egyesült Államok és a szomszédos Lengyelország erőteljes figyelmeztetést intézet Viktor Janukovics államfőhöz az erőszakos cselekmények beszüntetésére és a vérontás leállítására.
Sokan a kijeviek közül feketére cserélték facebookos profilképüket, hogy így mutassák ki részvétüket a zavargások halálos áldozataiért. A kijevieket felkavarták a halálesetek, de lakonikusan tűrik, hogy a belvárosuk éjjelente véres csatatérré válik – mondták a hvg.hu-nak nyilatkozó szemtanúk. Bár csütörtökön tűzszünetet kötöttek a szembenálló felek, semmi sem utal arra, hogy megnyugodnának a kedélyek. A zavargások vidéki városokra terjedtek át, és nagy felháborodást keltett egy ellenzéki aktivista kínzásáról szóló videó is.
Szerdán egész nap folytatódtak az utcai összecsapások Kijevben a kormányellenes tüntetők és a rohamrendőrök között. Az utcai harcoknak a tüntetők szerint már 5 halottja és 300-nál is több sebesültje van. Az ellenzéki vezetők három és fél órán át tárgyaltak Janukovics elnökkel, de a megbeszélés tartalmáról egyik fél sem nyilatkozott. Estére ötvenezer tüntető gyűlt össze a Majdan téren.
Vitalij Klicskónak, az ukrán ellenzék egyik vezetőjének továbbra sem sikerült tárgyalnia Janukovics elnökkel, miközben Kijev utcáin továbbra is farkasszemet néznek egymással a tüntetők és a rohamrendőrök. Egyes adatok szerint már körülbelül 1400 tüntető és 120 rendőr sérült meg az összecsapásokban.
Fogadta Viktor Janukovics ukrán elnök vasárnap este Vitalij Klicsko ellenzéki vezetőt, és megígérte neki, hogy bizottságot hoz létre a válsághelyzet megoldásához.
Vitalij Klicsko ukrán ellenzéki vezető videoüzenetben fordult vasárnap Viktor Janukovics elnökhöz, hogy ne hagyja a kijevi helyzet további elmérgesedését. Ezt követően az államfő főváros környéki rezidenciájára indult, hogy személyesen beszéljen vele.